2010. február 12., péntek

Mindig is szeretettem a lovakat :). De sajnos nem volt megoldahtó hogy hetente eltudjam intézni a lovaglást Pakson, ezért le kellett róla mondanom. Egyik nap kiderűlt hogy van Hencsén egy nagybátyám, akinek van lova, azért erről nem tudni.. ciki :D. Megbeszéltük hogy felmegyek minden nap és szoktatom magam Csillaghoz. Ez így is történt, vittem neki almát, kockacukrot, répát. Ha meglátott kerítésnél már emelte a lábát, ami azt jelentetette hogy kéri a nasiját :). A "kisköcsög" csak eddig szeret, mert megpróbáltaqm lovagolni rajta, aminek az lett az eredménye, hogy minden második lépténél dobott.. na de mindegy majd idővel csak megszeretett. :) szorgosan látogattam, nasival a zsebembe. Szép és jó volt, addig amíg nem fáztam meg és nem fulladtam be az aztmámnak köszönhetően..-> másfél hete itthon vagyok, és no Csillag :( grat (N). Ha jobban leszek szaladok fel hozzá, addig is marad a tanulás, az egy hét bepotólása, és most megyek matekra, szóval pusz'pá' :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése